GIGACSEKK – csökkenthető a téli rezsi is (2018.11.20.)

Gigacsekket kapnak a magyar családok: mit kezdjenek a hatalmas rezsivel?

A fél országban havazik, kijelenthetjük, mostanra már tényleg megérkezett a tél. Az eddig csak langyosan pislákoló radiátorok teljes gőzre kapcsolnak, sötétebbek és egyre rövidebbek a nappalok, a természetes fényt fokozatosan felváltotta a mesterséges.
Így mostantól érdemes tényleg odafigyelni, mennyi energiát használunk és miképp tudnánk spórolni rajta.

Pár egyszerű trükkel radikálisan csökkenthetjük háztartásunk víz- és energiafogyasztását – az Independent cikke listázta a legegyszerűbb, s egyben leghatékonyabb módszereket.

1. Égőcsere

Az egyik legkézenfekvőbb tanács: kapcsold le a villanyt magad után. Ám mégsem olyan egyértelmű, a Pénzcentrum is írt már róla, hogy a különböző fényforrásokat, eltérően is kell használni. A hagyományos és a halogénlámpákat például csak akkor érdemes üzemeltetni, amikor feltétlenül szükségünk van rá, a kompakt fénycsöveket azonban 15 percnél rövidebb ideig nem éri meg használni, akkor inkább hagyd felkapcsolva a helyiségben. Amennyiben mindent tudni szeretnél az izzók takarékos használatáról, olvasd el az alábbi cikkünket:

2. Programozható termosztát

A termosztát lecserélése valamivel több pénzt igényel, mint egy izzó cseréje, azonban sokkal többet is takaríthatunk meg vele. Így ugyanis a napi rutinunknak megfelelően állíthatjuk be az otthoni hőmérsékletet, sőt, egy okos termosztáttal akár a telefonunkról vezérelhetjük az otthon fűtésrendszert. A beszerelés egyébként 1-1,5 év alatt térül meg egyébként.

3. Csinálj egy fokkal hidegebbet

Feltehetően az egyik legidegesítőbb tanács ebben a témakörben az, hogy tekerd lejjebb a fűtést – ám az egyik leghasznosabb tanács is, és ezzel spórolhatjuk a legtöbbet. Ha csak 1 fokkal csökkentjük a belső hőmérsékletet, ezzel akár a fűtésszámla 10 százalékát is meg tudod spórolni – idézi azIndependent cikke a brit Energy Saving Trust-ot, persze 18 fok alá azért ne tekerd.

4. Egy egész mosás kevesebb, mint két fél

De nem csak a fűtés felelős a magas rezsiért, hanem az összes háztartási berendezés, a mosogató-, a mosó- és szárítógép. Fontos, hogy télen is okosan és hatékonyan használd őket, hiszen ilyen mostoha időben például lehetetlen kint teregetni a szabadban. Egy teljes töltet például kevesebbe kerül, mint két fél.

5. Csatornák, kerti csapok

Készítsd fel az otthonodat is a télre: ellenőrizd például a csatornákat, nem tömte-e el őket az őszi hulladék. Bizonyosodj meg róla még a nagy fagyok beállta előtt, hogy el vannak zárva a kerti csapok, és hogy semmiféle külső javítanivaló nem maradt a házon.

6. Víztakarékos zuhanyfej

Erre kevesen gondolnak, de a melegvízzel is rengeteget lehet spórolni. Szerezz be egy víztakarékos zuhanyfejet, de az is jó megoldás lehet, ha közvetlenül a bojlerból vagy a gázmelegítőből érkező melegvízzel zuhanyzol.

7. Szigetelj!

Az újépítésű otthonok már nagyrészt energiatakarékosak, ám a régebbi lakások, házak kialakításakor még nem figyeltek erre ennyire, vagy romló állaga miatt szökik a meleg az ajtókon, ablakokon keresztül. Ma már te magad is szigetelheted a nyílászárókat egyszerű, barkácsboltban is beszerezhető eszközökkel.

8. Told el a bútorokat!

Sokan észre sem veszik, de a radiátor elé tolt bútorok miatt nem elég hatékony az otthonuk fűtése. A szekrénysort persze remélhetőleg senki sem teszi a radiátor elé, de akár az ebédlőasztal vagy egy kanapé, fotel is blokkolhatja a meleget.

9. Az üres szobát ne fűtsd!

Ha teheted, ne fűts olyan helyiségeket, amelyeket nem használsz: üresen álló vendégszobát, előszobát, mosókonyhát teljesen felesleges melegen tartani.

10. A 60 fokos melegvíz bővel elég

Ha otthonodban elektromos bojler szolgáltatja a melegvizet, akkor csökkentsd a víz hőmérsékletét legalább egy fokkal – de arra figyelj, hogy 60 fok felett maradjon a víz hőmérséklete, azalatt ugyanis nem pusztulnak el teljes mértékben a káros baktériumok a tartályban.

11. Stand By

Habár csekélységnek tűnhet. de évente akár 10 ezer forintot is megspórolhatsz, ha ténylegesen kikapcsolod, nem csak ’stand by’ funkcióban hagyod az elektronikai eszközeidet, amikor éppen nem használod őket


Comments are closed