,,…nekem is és a tanodának is szakmai megújulásra van szüksége.” – Ambrus László (2018. 08.05.)

- A mérlegvonás első része a statisztika: a Gilvánfán eltöltött évek száma.
Idézzük fel; mikor és hogyan került a településsel közvetlen kapcsolatba, majd miként lett ez a munkavégzési helyszíne?

- Ambrus László: 2008-ban a gilvánfaiak számára sem ismeretlen mánfai Collegium Martineum megszűnése után hívtak ide, akkor indult a norvég támogatású közösségi ház program. Nevelőtanárként már korábban is jártam itt családot látogatni.
WP_20150908_044
- Gilvánfán hol és milyen körülmények között volt a kezdés? Mik voltak akkor az elvárások a munkaadó és a befogadó helyiek részéről?
- Ambrus László: Először is körbejártuk a családokat és felmértük az igényeket, milyen elvárásaik vannak egy közösségi házzal kapcsolatban. Jól esett, hogy milyen kedvesen fogadtak az emberek. Az első közösségi program a tanoda udvarát kerítő csúnya betonoszlopok elbontása volt, ekkor a közös munka, tevékenység is közelebb hozott az emberekkel. Majd a kollégium emeletes ágyait osztottuk ki a nagycsaládosok részére, amiben a nemrég elhunyt „Nyeri” segített. Nagyon fontos segítség volt számomra Orsós Edit személye, aki a ház gazdasszonyaként afféle közvetítő szerepet töltött be az első időkbe. Küzdelmes volt és sok tapasztalattal járt elfogadtatni az emberekkel, hogy elsősorban a gyerekekkel foglalkozunk, de igyekszünk mindenkinek segíteni, a megfelelő időben és helyen.
A közösségi ház és tanoda előtt is voltak helyben működő programok, pl. kirándulások vagy a Heindl Péter által működtetett jogsegély szolgálat, de fenntartó részéről Békési Andrea programigazgató és Lankó József úgy látták jónak, hogy a hatékonyabb segítségnyújtás miatt szükséges az állandó jelenlét. Ide hívtak engem.

- Gilvánfán a Tanoda az elmúlt évek során milyen szerepet szeretett volna és tudott betölteni? Mik voltak a kezdeti, majd a későbbi visszajelzések?
- Ambrus László: Emlékeim szerint az első napokban, hetekben az emberek, gyerekek és szülők, még csak „kóstolgatták” a közösségi házat. Aztán felfedezték, hogy lehet itt tanulni, játszani,  különféle ügyekben segítséget kapni, vagy éppen csak beszélgetni valakivel. A tanoda egy idő után az egyetlen közösségi tér lett a településen, ahol a fiatalok találkozhattak egymással. A szülők legnagyobb részétől azt a visszajelzést kaptuk, hogy fontosnak tartják a tanodát, igénylik azt a fajta támogatást, amit itt nyújtanak. Persze, mint minden közösségben, itt is előfordultak olyan hangok, hogy itt kivételeznek egyesekkel. Mi minden esetben törekedtünk arra, hogy egyenlő hozzáférést biztosítsunk mindenkinek. Mivel elsősorban tanodaként működtünk, és a tanodás fiatalok az elsőrendű célcsoport, ezért valóban előfordult, hogy egyes programokon főként azok a gyerekek vehettek részt, akik rendszeresebben látogatták a tanodát. Én nem tudok olyan gilvánfai fiatalról vagy éppen szülőről, aki kisebb-nagyobb gyakorisággal, de ne látogatta volna a tanodát.

 – A munkatársi gárda sokat változott az esztendők során: a belföldi és a külföldi önkénteseken át, egészen a főállású dolgozókig bezáróan. Kik, s miben voltak meghatározó személyiségek a Tanoda életében?
- Ambrus László: Hosszú a sor, annyi jó ember megfordult itt! Az önkéntesek közül  Simon Heidenreich volt az első fecske, aki olyan jó barátságokat kötött, hogy azóta is többször visszajárt Gilvánfára. Aztán itt volt Sarah Braun, aki annyira jó munkát végzett, hogy még másfél évig munkatársként maradt. Vagy  Elda Picari, aki a második munkanapján matekozott a gyerekekkel. És persze Erik Dobschütz, aki aktív tagja volt a FiúKlub focicsapatának. Ők mind nagyon szépen megtanultak magyarul. A tanoda egyik első nagy sikerű projektje a Zenebona volt, amelyet Edit és  Karsai Ricsi hozott létre. Faller Balázs az e-tanoda, a coospace vagy a hangulatos kirándulások miatt írta be magát a tanoda nagykönyvébe. Heindl Pétert nem kell a gilvánfaiaknak bemutatni, hisz talán már nincs is olyan család, akinek ne segített volna, de a  múltkutató foglalkozás talán mégiscsak a tanoda leghosszabb ideje működő, legösszetettebb projektje, amelyben a gyerekek nagyon sok programon vettek részt, Krakkótól Rómáig, Budapesttől Bicsérdig utazhattak stb. A playback foglalkozás Bognár Csaba nevéhez kötődik, aki szintén nagy barátja a gilvánfai tanodának. És persze Tiszi, aki hol közelről, hol távolról, de mindig jelen van a tanoda és a falu  életében. Ezekkel a kollégákkal nem csak munkatársként, hanem magánemberként is baráti, jó kapcsolat alakult ki, amivel természetesen én is gazdagodtam. De például fontos szerepük van a tanoda életében az önkormányzat munkatársainak, Bogdán Laci polgármesternek és Moldoványi Zsuzsinak, akik felismerték, hogy a tanoda milyen fontos szerepet tölt be a gilvánfai közösségben.

- Minden közösségnek – így vélhetően a Tanodának is – vannak, voltak meghatározó személyiségei és eseményei, akikre – amikre könnyű visszaemlékezni. Van-e toplista és mi alapján?
- Ambrus László: Számomra az első kiemelkedő esemény a kórósi Focikupa volt még 2009-ben, amikor a gilvánfai tanodások (Palkó Árpi, Ignácz Gazsi, és a Csabi, Gergő, Jani talán) megnyerték a versenyt. Az Ördögkatlan fesztiválok mindig várva várt események voltak. De szívesen emlékszem AKG projektnapok, Tanodák Éjszakája, a gyereknapok, a  zsetonvásárok, a Szent Márton-napok, vagy az e-tanoda történéseire.

- Utólagosan hogyan látja; holtpontnak tekinthető-e az az időszak, amikor országosan veszélybe kerültek a tanodák – állami támogatás hiányában? Mit eredményezett a Gilvánfáról indult ,,Tanodák Éjszakája” mozgalom?
- Ambrus László: Holtpontnak semmiképp sem nevezném. Nehéz időszak volt, de azért kaptunk annyi támogatást, ami elég  volt az “éhenhaláshoz”. És persze erőt adott a küzdelemhez az a tudat, hogy nekünk van igazunk, hogy jó ügyért dolgozunk. Például akkor indult az e-tanoda program is, ami a mai hazai oktatás világában az egyik legmenőbb projekt: hátrányos helyzetű gyerekek tanulnak és barátkoznak budapesti elit gimnazistákkal, ráadásul korszerű high-tech eszközökön. A Tanodák Éjszakáját Gyurka Zsolttal, az alsószentmártoni tanoda vezetőjével és az Egyházi Szociálpedagógiai Hálózattal kezdeményeztük. Minden évben 20-30 tanoda tartotta fontosnak, hogy részt vegyen, így törekedtünk megmutatni, hogy a tanodák léteznek, és hiánypótló szolgáltatásokat nyújtanak a legszegényebb gyerekeknek és közösségeknek. Az is látszott, hogy a tanoda világban a mi tanodáinkat egyfajta mintaként, referenciaként kezdték emlegetni.

- Melyek voltak a távozásának a legfőbb okai, mi ösztönözte a váltásra?
- Ambrus László: Éppen 10 évig dolgoztam Gilvánfán. Részt vettem a közösségi ház megalakulásában, majd a tanoda program elindulásában. Sok fiatalnak egyengettem az útját, többek sikeresen érettségit vagy jól fizető szakmát szereztek, és persze voltak olyanok is, akiknek ez nem sikerült. Az évek során sikerült jó viszonyt kialakítani a gilvánfai emberekkel, úgy érzem, a legtöbb család megtisztelt a bizalmával. Ezért nagyon hálás vagyok, mert nagyon sokat tanultam ember- és önismeretből. A tanoda immár szervesen beépült a falu életébe, működése – köszönhetően a profi menedzsmentnek – biztosított. Ugyanakkor úgy éreztem, hogy 10 év elteltével  nekem is és a tanodának is szakmai megújulásra van szüksége.
A tanodai munka délutáni, esti elfoglaltságot jelent, én pedig kisebb-nagyobb gyermekeim életében is szeretnék részt venni, talán ez volt a legfontosabb szempont a váltásban.

- Hogyan, merre tovább…?
- Ambrus László: Most a pécsi Gandhi Gimnáziumban dolgozom mentorként egy tanulmányi sikerességet támogató programban, illetve egy fiatal felnőtteknek szóló második esély programban. Részt veszek a Gandhi és az AKG közös projektjében is. Nem szakadok el teljesen Gilvánfától, mert a tervek szerint a mentorprogramban az egyik diákom Moldoványi Ákos lesz, és ezért több alkalommal fogok elmenni a faluba.
Arra buzdítok mindenkit, gyereket és felnőttet egyaránt, hogy vegyék igénybe a tanoda szolgáltatásait, forduljanak a tanoda és a telep-program munkatársaihoz, és ha tehetik, segítség munkájukat, mert ők a gyerekek és a falu érdekében dolgoznak.

 

Comments are closed