Dagad a botrány a Snétberger-központ körül (2017.08.15.)

Budapest, 2016. április 3.
Snétberger Ferenc Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas gitárművész (j3), balról Fabian Leu (b), Oláh Krisztián (b2), Páter Zoltán  (b3), valamint Rácz László (j) a Snétberger Zenei Tehetség Központ diákjainak koncertjén a MOM Kulturális Központban, Budapesten 2016. április 3-án. A kétrészes produkció klasszikus, dzsessz, world music, magyar népzene és cigányzenei elemekből áll.
MTI Fotó: Bruzák Noémi

Kirúgták a vezetőt, rászabadította a végrehajtót a Snétberger-központra
Spirk József
Spirk József ÚJSÁGÍRÓ. 2017. 08. 14. 13:54
Felmondtak neki, ezért 85 millió forint értékű szellemi termékként regisztráltatta a Snétberger-központban a hátrányos helyzetű roma fiatalok mentorálására használt módszert a volt igazgató. A kirúgott menedzser szellemi tulajdon jogosulatlan használatára és egyéb sérelmekre hivatkozva összesen 145 milliós fizetési meghagyást küldött az iskolának. Először a készpénzszámlát inkasszózták, aztán ment a végrehajtó. Vihetik a roma zenei tehetségek felkarolására létrehozott iskola értékes zongoráit, hangtechnikai felszerelését is.Hirtelen komoly veszélybe került a Snétberger Ferenc nevét viselő különleges zenei iskola jövője, a vészharangot maga a gitárművész kongatta meg egy múlt heti interjúban, azt állítva, hogy a fenyegetés olyan mértékű, amely már közvetlenül érinti a tehetségközpontban folyó munkát. Az intézménybe bármikor betoppanhatnak a végrehajtók és vihetnek mindent, a drága hangszereket és a teljes felszerelést.A Snétberger-iskola immár hat éve, nagyobb zűrök nélkül működik a felsőörsi gyerektábor területén kialakított központban. Az intézmény 2011 óta számos elismerést és díjat begyűjtött a fiatal, főként roma zenészek körében végzett tehetséggondozásért. A projekt azzal a céllal indult, hogy a Snétberger Alapítvánnyal társulva a zenélés mellett egy speciális nevelési-oktatási programmal az iskolai tanulmányaik sikeresen befejezésében, a továbbtanulásban és az önálló pályakezdésben is segítse a hátrányos környezetből érkező roma gyerekeket.
Az induláshoz Snétberger és a társalapító Mészáros Zoltán, a VeszprémFest kitalálója a Norvég Alap pályázatán kapott 2,7 millió euró támogatást.

Az iskola vesztét a 24.hu információja szerint most egy olyan menedzser okozhatja, aki a kezdetek óta részt vett az intézmény életében.

Tromposch Julianna operatív igazgató, és az iskola működtetéséért felelős cég, a Camp Europe Felsőörs Oktatási Közhasznú Nonprofit Kft. munkatársa volt egészen 2017 elejéig. Ekkor azonban belső ellentétek miatt megváltak tőle, és néhány hozzá közel álló alkalmazottat is elbocsátottak.

Felsőörs, 2015. július 8.
Áder János köztársasági elnök (b2) és felesége, Herczegh Anita (b) a felsőörsi Snétberger Zenei Tehetség Központban Tromposch Julianna, a központ operatív igazgatója (j2) és Snétberger Ferenc művészeti igazgató (j) társaságában 2015. július 8-án.
MTI Fotó: Illyés Tibor
Áder János köztársasági elnök (b2) és felesége, Herczegh Anita (b) a felsőörsi Snétberger Zenei Tehetség Központban Tromposch Julianna, a központ operatív igazgatója (j2) és Snétberger Ferenc művészeti igazgató (j) társaságában
(Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Az évente 60 diákkal, illetve 50 tanárral és alkalmazottal működő iskolát áprilisban érte aztán a kellemetlen meglepetés:  a volt vezető nevében inkasszózták a Camp Europe Kft. számláján lévő teljes, több tízmillió forintnyi készpénztartalékot, majd egy végrehajtó is megjelent, hogy vigye a cég nevén lévő ingóságokat.

A végrehajtó arra hivatkozott, hogy az iskola jogosulatlanul használja Tromposch Julianna szellemi tulajdonát, aki kérte az őt ért kár megtérítését.

Az intézményben úgy tudják, hogy a volt menedzser a szakítás után a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalában saját szellemi termékeként regisztráltatta a roma gyerekek mentorálásának módszertanát.

Bár ennek nyomát nem találtuk meg a hivatal nyilvántartásában, és az iskola számára sem mutatták be, Tromposch a jogosulatlan használatért 85 millió forintot számolt fel. Ehhez még hozzáadott 5 millió forint sérelemdíjat, valamint 55 milliót szerződésfelmondásért.

Forrásaink szerint a 145 milliós fizetési meghagyást egy olyan alkalmazott vette át, akit Tromposchsal együtt bocsátottak el, és éppen utolsó munkanapját töltötte Felsőörsön. A meghagyás nem meglepő módon így nem is került az intézmény vezetői kezébe, és csak akkor szereztek róla tudomást, amikor már lejárt az ellentmondásra rendelkezésre álló 15 nap, és a jogerőre emelkedés után elindult a végrehajtási folyamat.

Kerestük telefonon Tromposch Juliannát, hogy elmondhassa a történtekkel kapcsolatban saját álláspontját, de ő azt mondta, nem kíván élni a lehetőséggel.

Az iskola társalapítója, Mészáros Zoltán szerint a tehetségközponttal szembeni követelés súlyosan arányt tévesztett, de a jogi alapja is nyilvánvalóan megkérdőjelezhető. Mészáros 2015 szeptemberében szállt ki a projektből, a Camp Europe Kft.-ben birtokolt tulajdonrészét ekkor adta át az állami Erzsébet Vagyonkezelő Kft.-nek.

Amikor a központot átadtam, és az gyakorlatilag állami tulajdonba és fenntartásba került, ezt megelőzte egy nagyon alapos átvilágítás, én egy ilyenkor szokásos teljességi nyilatkozatot is kiadtam arra nézve, hogy nincsenek követelések a központtal szemben.

Mészáros megdöbbentőnek tartja, hogy ezek után két évvel a cég egyik volt alkalmazottja új követeléssel áll elő.

Az viszont méginkább megdöbbent, hogy mindenfajta érdemi vizsgálat, jogorvoslati lehetőség nélkül végrehajtásra kerülhetett

– mondta Mészáros.

Úgy tudjuk, hogy eddig csupán az 55 milliós szerződésbontási összeg miatt fordult az iskola és az állami fenntartó bírósághoz, a fennmaradó 90 millió forintos tétel továbbra is jogerősen végrehajtható követelésként lóg az intézmény feje fölött. A zongorákból, pianínókból, gitárokból, ütősökből álló hangszerkollekció és a hangtechnika egyébként nem fedezné a volt menedzser követelését.
Kiemelt kép: MTI/Bruzák Noémi

Comments are closed